Aki szombaton a Lurdy Mi Store-ban járt, találkozhatott a Xiaomi két magas rangú vezetőjével, hiszen Mr. Liu Yi, a globális piacokért felelős kereskedelmi igazgató és Mr. Tony Chen, kelet-közép-európai régiós igazgató nem hivatalos látogatáson Budapesten tartózkodott. Ha már itt voltak, természetesen felkeresték a Lurdy Mi Store-t. Velük tartott Wagner Tibor úr, a Xiaomi magyar country managere is. A WayteQ Europe részéről Lakos Gyula és jómagam képviseltük a céget.

Xiaomi vezetők a Lurdy Mi Store-ban

Ismét nagy öröm és megtiszteltetés volt a találkozás Mr. Liu-val, egy igazi üzletembert ismerhettünk meg benne. Természetesen egyből az érdekelte, melyek a magyar vásárlók kedvenc termékei (Redmi Note sorozat, robotporszívó, Airdots szériák, légtisztító, elektromos roller, stb.). Elismerően nyilatkozott a gyártó hazai sikereivel kapcsolatban és örömmel hallgatta, hogy, mennyire szeretik Magyarországon a Xiaomi termékeit.
Mr. Tony Chen már többször járt nálunk, először még 2018 augusztusában vele közösen nyitottuk meg az első hivatalos Mi Store-t Magyarországon (micsoda nap volt…!).
Wagner Tibor úr 2019 szeptemberében vette át a magyar country manager (és a régiós operátori) posztot. Sikerrel bevezette a márkát az operátori kínálatba, amely nagy lendületet adott az eladásoknak. Több évtizedes szakmai tapasztalata a Xiaomi számára is nagy érték.

Xiaomi vezetők a Lurdy Mi Store-ban

A Xiaomi vezetői természetesen részt vesznek a barcelonai MWC-n, így február 23-án a Mi 10 bemutatóján is. Az idei év legfontosabb eseményét már mi is nagyon várjuk és reméljük, hogy a katalán fővárosban újra találkozhatunk az urakkal.

Mi 10 bemutató Barcelonában 2020.02.23.

Mi Store Lurdy Ház
Cím: 1097 Budapest
Könyves Kálmán körút 12-14.
lurdy@xiaomi.hu
Nyitvatartás: H – P: 10.00 – 20.00
Szombat-vasárnap: 10.00-19.00
www.xiaomi.hu

Bánfi Péter
WayteQ Europe Sales Representative, közgazdász, Xiaomi rajongó vagyok immár 5 éve. Bábáskodtam az első magyarországi Mi Store létrejötténél, a Xiaomi pekingi irodájában pedig már előre köszönnek nekem :)