Az elmúlt két évben nagyon elterjedtek a képernyők alá/mögé épített ujjlenyomat-olvasók, az első készülék még 2018 januárjában látott napvilágot. Igen ám, de a technológia egyelőre csak az AMOLED paneleknél tette lehetővé ezt a megoldást, az IPS/LCD-nél nem, hiszen felépítésben jelentősen különböznek egymástól.

Úgy fest azonban, hogy a Xiaomi/Redmi lázasan dolgozott azon, hogy mégis megvalósuljon az LCD mögé épített szenzor, Lu Weibing, a Redmi elnöke pedig egy videóben demonstrálta, hogy miként is működik ez egy Redmi Note 8 Pro prototípuson.

A legnagyobb nehézség azzal volt, hogy az LCD-k háttérvilágítása jelentősen redukálta az optikai szenzor működésének hatékonyságát, ám sok cég azért megpróbálta kifejleszteni a megoldást erre. Elsőként viszont a Redminek sikerült, így nem kizárt, hogy ez a technológia fog debütálni a március 12-én érkező Redmi Note 9-ben, vagy éppen később megjelenő Redmi K30 Próban.

Mi Store Lurdy Ház
Cím: 1097 Budapest
Könyves Kálmán körút 12-14.
lurdy@xiaomi.hu
Nyitvatartás: H – P: 10.00 – 20.00
Szombat-vasárnap: 10.00-19.00

www.xiaomi.hu

Zsolt
Nem kérdés, miket szeretek: technológia, jog, sport, utazás, zene, autók.