Mint köztudott, még Trump vezetésével az előző kormány a hatalmának utolsó napjaiban megtiltotta az amerikai befektetőknek, hogy bármilyen Xiaomi részvénnyel rendelkezzenek. Fontos, hogy nem kereskedelmi tiltásról van szó, mint a Huaweinél. Az ok nem volt túl megalapozott, hiszen annyit mondtak, a Xiaomi a kínai hadsereg vállalata. Természetesen ezt a cég azonnal és hivatalos közleményben is tagadta, de most úgy fest, tovább eszkalálódik a helyzet.

A legújabb hírek szerint ugyanis a Xiaomi keresetet nyújtott be a védelmi minisztériummal és a pénzügyminisztériummal szemben. Ezzel egyidejűleg a Xiaomi ismét kinyilatkozta, hogy semmi közük a kínai néphadsereghez, a szavazati jognak is a 75%-a a két társalapítónak, Lin Bin és Lei Jun kezében van. Természetesen a Xiaomi szerint ezzel hatalmas presztizsveszteséget is szenvednek, így mihamarabb kérik a korábbi állapot helyreállítását. És valószínűleg ugyanezt teszi majd az egyik legismertebb konzumer dróngyártó, DJI is, ami ugyanerre a sorsra jutott.

Mi Store Lurdy Ház (1097 Budapest, Könyves Kálmán körút 12-14.)
Mi Store Debrecen (4024 Debrecen, Csapó utca 30.)
Webshopwww.xiaomi.hu
Facebookxiaomimistorehu
Instagramxiaomimistorehu
YouTubeXiaomi Mi Store Magyarország