Kétségtelenül a Xiaomi az egyik legnagyobb tech cég Kínában. Természetesen ennek megfelelően rengeteg különálló részleg dolgozik a különböző eszközökön, van tévés, vagy éppen mobilos divízió is. Nem ritka, hogy az ezeknek a csoportok élén lévő vezetők cserélődnek, és most is ezt történt, az egyik társalapító és a telefonos részleg vezetője, Lin Bin leköszönt, és immár alelnöki posztot tölt be a stratégiai bizottságban.

A Xiaomi mostani vezetői. Adam Zeng Xuezhong Lei Jun jobbján ül.

Helyére Adam Zeng Xuezhong kerül, aki korábban a ZTE mobilos divíziójának alelnöke és elnöke volt. Feladata a telefonok gyártásának felügyelete lesz, de amúgy sem unatkozik, hiszen most a Huixin Commincations elnöke is, ami 29 olyan vállalatot foglal magában, amelyek jelentős eredményeket érnek el az 5G területén.

Persze Lin Bin neve is örökké összeforrt a Xiaomi készülékkel, az ő irányítása alatt mutatkozott be többek között a Mi Mix Alpha, vagy éppen a Mi 10 sorozat valamennyi tagja.

Mi Store Lurdy Ház
Cím: 1097 Budapest
Könyves Kálmán körút 12-14.
lurdy@xiaomi.hu
Nyitvatartás: H – P: 10.00 – 20.00
Szombat-vasárnap: 10.00-19.00

www.xiaomi.hu

Zsolt
Nem kérdés, miket szeretek: technológia, jog, sport, utazás, zene, autók.