A Xiaomi Mi CC9 Próval együtt bemutatkozott a Xiaomi Mi Watch, vagyis az első, Mi brand alatt piacra kerülő okosóra. Igen komoly képességeket vonultat fel az eszköz, nem véletlen, hogy a vállalatnál úgy nyilatkoztak, hogy egy „kis telefont alkottak meg a csuklóra”.

A Xiaomi Mi Watch elején egy 1,78″-es AMOLED kijelzőben gyönyörködhetünk, méghozzá Always on képernyővel, 44 mm-es házba csomagolva. A hátsó rész kerámiából készült,  itt található az optikai pulzusmérő, oldalt pedig egy kis korona lelhető fel, amivel a felületet irányíthatunk az érintésvezérlés mellett. Bal oldalra helyezték a hangszórót és a mikrofont. Említést kell tenni a Bluetooth-ról, az NFC-ről, valamint az eSIM támogatásról, így az óra akár önállóan is képes működni.

A készülék Google Wear OS-t futtat, ám a felületet átrajzolták MIUI-sra, hogy a Xiaomi felhasználók otthon érezzék magukat. A MIUI for watch névre keresztelt felület 40+ előre telepített alkalmazással érkezik, de fejlesztők előtt nyitva áll a kapu, hogy újabbakat hozzanak létre. Természetesen egy sportolásra is alkalmas készülékről beszélünk, ami a Firsbeattel is kompatibilis, részletes elemzéseket kiírva a tevékenységekről.

A Xiaomi Mi Watch belsejében egy Snapdragon Wear 3100 4G SoC található, 1 GB RAM-mal és 8 GB-os tárolóegységgel megtámogatva, ezek mind átlagon felüli eredmények. Az 570 mAh-s akkumulátor folyamatos 4G-val 36 órányi üzemidőt garantál, enélkül pedig több napig is kibírja egy feltöltéssel.

A Xiaomi okosórája egyelőre csak Kínában lesz sajnos csak kapható, méghozzá 1299 jüanos áron, ami adóterhek nélkül átszámolva 55 ezer forintot jelent. Pedig valószínűleg Európában is nagy lenne az érdeklődés egy ilyen kütyü iránt.

Mi Store Lurdy Ház
Cím: 1097 Budapest
Könyves Kálmán körút 12-14.
lurdy@xiaomi.hu
Nyitvatartás: H – P: 10.00 – 20.00
Szombat-vasárnap: 10.00-19.00

www.xiaomi.hu