Amikor december 28-án a Xiaomi bemutatta a Mi 11-et, nagy felháborodást keltett, hogy az Apple-höz hasonlóan kihagyta a dobozból a töltőfejet. Persze itt nem holmi 20W-os töltésről van szó, hanem 55W-ról, szóval eleve más a helyzet, ráadásul azóta tisztázódott, hogy bár nincs ilyen tartozék a csomagolásban Kínában, ingyen lehet igényelni a rendelés során.

Persze az európai felhasználók is joggal kérdezhetik, hogy mi lesz majd az errefelé forgalomba kerülő modellekkel, de a végleges döntés alighanem majd csak a hivatalos bemutatóig fog megszületni. A felmérések szerint a vásárlók többsége inkább a töltőfejjel ellátott dobozra voksol, mindössze 20 ezren kérték Kínában is a „zöld változatot”.

Lei Jun, a Xiaomi vezetője meg is szólalt az ügyben, ő már 2015-ben felvetette, hogy nem érdemes a csomagolásba tenni az adaptert. Utána persze ezt az ötletet elvetette, de amikor nemrégiben a Xiaomi átköltözött az új székhelyére, akkor állítólag rengeteg töltőt „dobtak ki”, ezért is merült fel benne újra a gondolat. Így vagy úgy, egyelőre egyrészt még Kínában is lehet ingyenesen kérni a töltőfejet, másrészt az európai dobozban még benne lehet gyárilag ez a fontos egység. Várjuk ki a végét.

Mi Store Lurdy Ház (1097 Budapest, Könyves Kálmán körút 12-14.)
Mi Store Debrecen (4024 Debrecen, Csapó utca 30.)
Webshopwww.xiaomi.hu
Facebookxiaomimagyarorszag
Instagramxiaomimagyarorszag
YouTubexiaomimagyarorszag

Zsolt
Nem kérdés, miket szeretek: technológia, jog, sport, utazás, zene, autók.