A Xiaomi közétette az idei esztendő első negyedévével kapcsolatos jelentését. 2020 első három hónapja annak ellenére sikerült remekül a gyártónak, hogy Kínában sajnálatos módon a koronavírus uralta ezt az időszakot, ahogy azóta Európában is hasonló a helyzet. A vállalatnál mégis nagy a boldogság, hiszen a telefonokról kezdve minden divízió nagyon jó eredményeket ért el.

A 2020-as esztendő januárját, februárját, valamint márciusát felölelő riport szerint a bevétel 49,7 milliárd jüanra rúgött, ami éves szinten 13,6%-os emelkedést jelent. A nettó profit ebből 2,3 millárd jüan (~323 millió dollár) volt, ez is 10,6%-os növekedést mutat. Ebből 30,3 millárd jüant hozott a konyhára az okostelefonos szegmens, 12,3%-os plusz kihozva a történetből.

A Xiaomi összesen 29,2 millió telefont értékesített, 4,7%-os erősödés ez éves szinten, így globálisan már 11,1%-os a részesedése a vállalatnak. Kínában még szebb a helyzet, a Canalys becslései szerint 25,9%-os szelettel rendelkezik a cég.

Hogy a mosoly még szélesebb legyen a vezetők arcán, arról az IoT eszközök gondoskodtak, amikből már 252 millió kapcsolódott az internetre, itt 42,6%-os a növekedés. Sőt, az olyan felhasználók száma, akiknek legalább 5 ilyen eszközük van, már meghaladta a 4,6 milliót.

Természetesen az okostelefonos biznisz is jól teljesített, 2,7 millió darab tévét szállított le a techóriás világszinten, de a vezetékmentes fülhallgatókból is hatszor annyi fogyott, mint korábban, a Mi Band sorozat pedig 56%-ot javított a mutókon.

Mi Store Lurdy Ház
Cím: 1097 Budapest
Könyves Kálmán körút 12-14.
lurdy@xiaomi.hu
Nyitvatartás: H – P: 10.00 – 20.00
Szombat-vasárnap: 10.00-19.00

www.xiaomi.hu

Zsolt
Nem kérdés, miket szeretek: technológia, jog, sport, utazás, zene, autók.