2019 januárjában megérkezett hazánkba az europlug csatlakozóval rendelkező, európai régión működő okosotthon kezdő szett!

Már régóta létező és igencsak népszerű termék a kis csomag, mely tartalmaz két nyitásérzékelőt, két mozgásérzékelőt, egy okos gombot, illetve magát a központi vezérlő egységet (gateway-t).

A szett Androiddal és iOS-el is kompatibilis, hiszen a már ismerős Mi Home applikációval kommunikál. Működtetéséhez 2.4 Ghz-es WiFi-re van szükségünk, illetve azt még fontos kiemelni, hogy a szenzorok ZigBee szabvánnyt használnak, tehát a gateway Bluetooth eszközökhöz nem alkalmas.

A perifériák felhasználhatóságának palettája igen csak széles. Például összehangolhatjuk a mozgásérzékelőt a légtisztítóval, hogy az ablak kinyitásakor álljon le a készülék, majd becsukásakor kapcsoljon be újra. A mozgásérzékelőt párosíthatjuk valamely lámpával vagy az okos izzóval, hogy mozgás detektálása esetén kapcsolja fel azt. Sőt, az érzékelőket akár magával a központi egységgel is használhatjuk, hiszen a gateway világítani és hangot adni is tud!

Azt még mindenképpen érdemes kiemelni, hogy a szett csak Európai – és Other – régión használható, így a kínából berendelt, kínai-indiai régión működő eszközökkel nem fogjuk tudni működésre bírni.

Jelenleg a Mi Store-ban elérhető a Mi Home-ba integrálható, a szettel működő okoseszközök listája:

  • Xiaomi Mi Air Purifier 2S légtisztító
  • Xiaomi Mi Air Purifier Pro légtisztító
  • Xiaomi Mi Home Security Camera 360° 1080P beltéri biztonsági kamera
  • Xiaomi Mi Robot Vacuum Cleaner robotporszívó
  • Xiaomi Mi Bedside Lamp éjjeli lámpa
  • Xiaomi Mi Desk Lamp asztali lámpa

Xiaomi Mi Okosotthon Szett
Már kapható az Mi Store-ban és a xiaomi.hu webáruházban.

Mi Store Lurdy Ház
Cím: 1097 Budapest
Könyves Kálmán körút 12-14.
lurdy@xiaomi.hu
Nyitvatartás: H – P: 10.00 – 20.00
Szombat-vasárnap: 10.00-19.00

Nóra
Xiaomi termékekkel fekszem és kelek, az okosotthon szekció az abszolút kedvencem, de a lifestyle termékekért is oda-vissza vagyok. Másfél évig erősítettem a Lurdy Mi Store csapatát, jelenleg marketing és social media területeken tevékenykedem.