Igencsak nagyszabású eseményt tartott ma a Xiaomi Pekingben. A Mi 11 sorozat leleplezése mellett a MIUI 12.5 is bemutatkozott, ami nagyon komoly biztonsági előrelépéseket, optimalizált alkalmazásműködést, valamint Windows kapcsolatot ígér.

A Xiaomi rögtön tiszta vizet öntött a pohárba azzal, hogy bár ez csak egy fél verzióugrásnak tűnik, mégis ez lesz az idei évre tervezett egyik legnagyobb fejlesztés. A színpadon álló vezető össze is hasonlította az új rendszert az iOS-szel és egyáltalán nem titkolta, hogy áttűnések tekintetében van egyezés a kettő között, de a Xiaomi mindenkinél kevesebb előre telepített programmal “szemeteli” tele a telefonokat.

A háttérfolyamatok is sokkal takarékosabbak; a MIUI 12.5 nagyjából 20%-kal kevesebb processzormagot és 25%-kal kevesebb energiát igényel az elődverziónál, a háttérben pedig 35%-kal bánik finomabban a memóriával. Mindössze néhány előretelepített applikáció lesz, mint a biztonság, az ébresztőóra, a telefon vagy éppen a galéria (összesen 9 app).

A MIUI 12-höz hasonlóan a MIUI 12.5 is dinamikus szuper háttérképekkel érkezik, de már újabb lehetőségeket lehet beállítani a kompatibilis telefonokon. Fontos újítás még, hogy a rendszer sokkal biztonságosabb lett, mint az eddigi verziók, hiszen rendszerszinten lehet beállítani, hogy melyik alkalmazás férjen hozzá a helyzethez, a jelszóhoz stb.

Teljesen új rendszerhangok is bekerültek a szoftverbe, főleg a természet „dallamaiból” merített ihletet a Xiaomi. A haptikus visszajelzés is fejlődött. Először csak béta formájában érkezik a 12.5 és csak Kínában, jó néhány modellre. A végleges kiadás a jövő évben várható, de még nem lehet tudni, hogy mikor. Szóval a lista:

  • Xiaomi Mi 10
  • Xiaomi Mi 10 Pro
  • Xiaomi Mi 10 Ultra
  • Xiaomi Mi 10 Youth Edition
  • Redmi K30
  • Redmi K30 5G
  • Redmi K30 Pro 5G
  • Redmi K30i 5G
  • Redmi K30S Ultra
  • Redmi K30 Ultra
  • Xiaomi Mi 9
  • Xiaomi Mi 9 SE
  • Xiaomi Mi CC9e
  • Xiaomi Mi CC9 Pro
  • Redmi K20
  • Redmi K20 Pro
  • Redmi 10X 5G
  • Redmi 10X Pro 5G
  • Redmi Note 9 5G
  • Redmi Note 7
  • Redmi Note 7 Pro

Szót érdemel még a MIUI+ szolgáltatás, aminek segítségével számítógépről érjük el az értesítéseket, másolhatunk és beilleszthetünk szöveget, vagy éppen fájlokat is mozgathatunk a telefon és a Windows gépünk között.

Mi Store Lurdy Ház (1097 Budapest, Könyves Kálmán körút 12-14.)
Mi Store Debrecen (4024 Debrecen, Csapó utca 30.)
Webshopwww.xiaomi.hu
Facebookxiaomimagyarorszag
Instagramxiaomimagyarorszag
YouTubexiaomimagyarorszag