Múlt héten már több tanúsítványt is megkapott a Redmi legújabb fülese, ami be is mutatkozott, de nem az előzetesen várt néven, hanem Redmi AirDots S-ként. Érdekes módon semmit nem változtatott a cég a külsőn, ugyanúgy feketében és minimalista dizájnnal kapható a hangkeltő.

Természetesen azért bőven van előrelépés. Az egyik legfontosabb, hogy javítottak a párosítási nehézségeken: korábban lényegében úr-szolga viszonyban volt a két füles, a jobb oldalit kellett csak csatlakoztatni, a bal oldali pedig ezután már automatikusan kapcsolódott. De nem mindig ment ez könnyedén.

A Redmi AirDots S ezt most megváltoztatja. Mindkét füles egyszerre csatlakozik a telefonhoz, ráadásul amikor csak egyet használ az ember, akkor mono a mód, de ahogy elkezdjük a másodikat is igénybe venni, máris sztereó lesz a hangzás.

A fülhallgató Bluetooth 5.0-val csatlakozik, az adatátviteli képesség pedig duplázódott, mindemellett pedig a kapcsolat is stabilabb lett. Belül 7,2 mm-es drivereket találunk, jobb a zajszűrés, tisztább a beszélgetés is.

Az IPX4 védettséget élvező Redmi AirDots S nagyjából 4 órányi üzemidőre képes, a töltődokkal viszont akár 12 óra is elérhető, a vezérlés az oldalsó gombbal lehetséges. Az ára 99 jüan, vagyis szűk 7 ezer forint lett, viszont az európai megjelenésről még nem esett szó.

Mi Store Lurdy Ház
Cím: 1097 Budapest
Könyves Kálmán körút 12-14.
lurdy@xiaomi.hu
Nyitvatartás: H – P: 10.00 – 20.00
Szombat-vasárnap: 10.00-19.00

www.xiaomi.hu