Végre már tudjuk, hogy Redmi K20-nak hívják majd a kínaiak csúcsmodelljét, amit hamarosan Indiában jelentenek majd be. A saját maguk által csak Flagship Killer 2.0-nak, azaz szó szerinti magyar fordításban Zászlóshajó Gyilkos 2.0-nak nevezett készülék Snapdragon 855-ös lapkát, nagy kapacitású akkumulátort, 48 megapixeles fő kamerát (egyébként három lesz hátul) és állítólag iszonyat versenyképes árat vonultat majd fel.

A Xiaomi alelnöke viszont most még a OnePlus mobiljaira reagált, ők voltak egyébként az elsők, akik anno, 2014-ben a fentebb írt kifejezést először használták. Igen ám, csak ugye jön a Redmi K20, aminél 100 ezer forintnál kicsivel magasabb végösszegről szól a fáma, és mondani sem kell, hogy ezzel olyan ajánlatot tennének le az asztalra, ami nem csak a OnePlus, hanem más konkurensek homlokára is ráncokat rajzolna. Mindenesetre Manu Kumar szerint egy új zászlóshajó gyilkos jön hamarosan a városba.

Mi Store Lurdy Ház
Cím: 1097 Budapest
Könyves Kálmán körút 12-14.
lurdy@xiaomi.hu
Nyitvatartás: H – P: 10.00 – 20.00
Szombat-vasárnap: 10.00-19.00

www.xiaomi.hu

Zsolt
Nem kérdés, miket szeretek: technológia, jog, sport, utazás, zene, autók.