A Xiaomi Mi 10 Pro egyértelműen a 2020-as esztendő egyik legjobb csúcstelefonjának ígérkezik, számos igen komoly képességet vonultat fel, kezdve a 4500 mAh-s akkumulátortól az 50W-os gyorstöltésen és az AMOLED kijelzőn át egészen a Snapdragon 865-ös lapkáig.

Igen ám, de általában bele sem gondolunk, hogy ez a sok komponens hogy fér meg ilyen icpici helyen. Vannak viszont vállalkozó szellemű emberkék, akik ha már hozzájutnak egy ilyen telefonhoz, szét is bontják, meg is mutatják mindenkinek. Most sincs ez másképpen, fotókon és videón láthatjuk, hol található az NFC antenna, az új sztereó hangszóró, vagy éppen a töltőtekercs.

A Xiaomi Mi 10 Pro nagyszerűsége viszont a fentieken kívül a kameranégyesben rejlik, ami a hátlapon található, a 108 MP-es fő fényképező mellé még három szenzort pakoltak, válthatunk tehát nagylátószögre, vagy telelencsére is.

Azért elég komoly ezt látni, de főleg szerelni, és az tuti, hogy ehhez sem lehet csak úgy hozzányúlni, illetve nem is lenne olcsó, aki kintről rendeli majd a telefont és maga szeretné mókolni, az nagyon súlyos alkatrészköltségekkel kell, hogy szembenézzen az eddigi szakvélemények szerint.

Mi Store Lurdy Ház
Cím: 1097 Budapest
Könyves Kálmán körút 12-14.
lurdy@xiaomi.hu
Nyitvatartás: H – P: 10.00 – 20.00
Szombat-vasárnap: 10.00-19.00

www.xiaomi.hu

Zsolt
Nem kérdés, miket szeretek: technológia, jog, sport, utazás, zene, autók.