Tavaly óriási sikert ért el a Xiaomi azzal, hogy a nagy péklapát telefon mellett bemutatott egy olyan modellt is, amely a pár évvel ezelőtti átlaghoz képest még mindig nagy kijelzővel, viszont már a mostani szemmel nézve nagyon apró készüléknek számított. Nem véletlenül imádta mindenki, köztük mi is, annak ellenére, hogy nem a legerősebb hardver került bele és üzemidőben sem volt világverő.

Sokat pletykáltak viszont arról, hogy idén is jöhet a Mi 10 duójának egy hasonló kistestvére, ám először csak a Mi 10 Lite mutatkozott be. A cég viszont meghallgatta a felhasználókat és online leplezte le a Xiaomi Mi 10 SE készüléket, ráadásul nem is akármilyen specifikációkkal.

Forrás: Techdroider

A mobil előlapján egy 5,7″-es, QHD+ felbontású AMOLED kijelző található, a szélek felé némileg leívelő formatervvel, valamint Gorilla Glass 6 üveg védelemmel. A képernyő egységét a kameralyuk bontja meg, ahol egy 32 MP-es kamera kapott helyett a legjobb szelfik elérése miatt. Szerencsére ráfért a telefonra az infra, valamint a 3,5 mm-es jack kimenet is.

Hardveres téren végre azt kaptuk, ami miatt megdobban a szívünk. Snapdragon 865-ös csúcslapka, 12 GB RAM, valamint 256 illetve 512 GB-os UFS 3.1-es adattároló. Adatkommunikációs téren sem érheti kritika a telefont, A-GPS (GLONASS, BDS), WiFi 6, Bluetooth 5.1, dual SIM, minden van.

Forrás: Techdroider

A fotózás szerelmesei is eldobhatják a kompakt gépeket, hiszen a hátlapon öt kamera várja a jobbnál jobb képek készítését. Van egy 108 MP-es egység optikai stabilizálással, emelett egy 20 MP-es nagylátószögű, egy 13 MP-es tele, még egy 5 MP-es tele és egy 5 MP-es makró.

Az akkumulátor mérete 4500 mAh-s, amit 40W-tal lehet vezetékesen, valamint 30W-tal lehet vezetékmentesen tölteni, kell is a nafta, hiszen az 5G azért tudja meríteni a telefont. A Xiaomi Mi 10 SE árban sem lett rosszul pozicionálva, hiszen Európában 350 euróért, vagyis nettó 127 ezer forintért kerül forgalomba.

ÉS AKKOR MOST MINDENKI NÉZZEN RÁ A NAPTÁRRA, MILYEN NAP VAN MA 🙂

És ha tehetitek, NE LŐJÉTEK LE a poént a Facebookon, hanem kommenteljetek oda olyat, ami még inkább felcsigázza az embereket 😛

Mi Store Lurdy Ház
Cím: 1097 Budapest
Könyves Kálmán körút 12-14.
lurdy@xiaomi.hu
Nyitvatartás: H – P: 10.00 – 20.00
Szombat-vasárnap: 10.00-19.00

www.xiaomi.hu

Zsolt
Nem kérdés, miket szeretek: technológia, jog, sport, utazás, zene, autók.