Ahogy arról korábban írtunk, a mai nagy Xiaomi online eseményen már bemutatkozott a Mi Smart Band 5 aktivitásmérő és a Mi TWS Basic fülhallgató európai változata. De, nem csak ezek voltak az újdonságok.

Mi TV Stick

Ezzel a kütyüvel lényegében „Android TV 9.0-síthatjuk” a televíziónkat. Egy kicsivel egyszerűbb és szerényebb tudású eszköz ez, mint a Mi Box S, még úgy is, hogy szintén HDMI 2.0-n kapcsolódik az készülékekhez és 1080p-s kimeneti jelet biztosít.

Belül egy Amlogic S905 Y2 chip dolgozik 1 GB RAM-mal és 8 GB-nyi eMMC 5.1 adattárolóval. Csatlakozási szempomtból fontos még az ac-s WiFi 5 és a Bluetooth 4.2 is.

A Mi TV Stick mellé egy ergonómikus irányító is jár, mintha egy lebegő egerünk lenne a legszükségesebb gombokkal, hogy elindítsuk a Netflixet vagy a Google Asszisztenst. A pendrive-szerű kütyü ára 13 900 forint körül lesz a Lurdyban, érkezésére heteken belül számítani lehet.

Mi Curved Gaming Monitor 34″

Habár tévé nem debütált, egy gaming monitor igen. A 34″-es, 144 Hz-es képfrissítéssel rendelkező megjelenítő pedig támogatja az AMD FreeSync-et és a Low Frame Rate-et is, hátulján pedig két HDMI portot és két DisplayPort csatlakozót találunk.

A 21:9-es képarányú Mi Curved Gaming Monitor 1440p+, tehát 3440 x 1440 pixel felbontással kecsegtet, emellé jó eredmény még a 121 sRGB és az 1500R íveltség is. Az ára 400 euró lesz Európában, magyar árakról még nem tudunk beszámolni.

Mi Electric Scooter 1S és Pro 2

A Mi Electric Scotter 1S lényegében az M365 frissítése. 12,5 kg-ot nyom és 30 km hatótávot bír majd egy feltöltéssel, a meghajtását egy 250W-os elektromotor biztosítja, így 25 km/h sebességre képes.

Az eddigi Pro rollerhez hasonlóan immár kijelzőt is kapott a kétkerekű, amin láthatjuk a sebességet, a töltöttséget és ikonnal a módot, plusz erősebb fékeket is kapunk hátulra. A 2W-os lámpa adott, hogy éjjel is láthassuk, mit történik előttünk és mások is figyeljenek ránk.

A Mi Electric Scooter Pro 2 már 14,2 kg-os és akár 45 km-t is meg tud tenni. A teljesítménye 300W (max. 600W), az EU-s szabályozások miatt ez is 25 km/h-val tud menni. Ameddig viszont az 1S csak 14%-os, addig a Pro 2 már 20%-os emelkedőn is képes felmenni.

A Pro 2 esetén már elöl is kapunk tárcsaféket, az E-ABS rendszer pedig segít visszanyerni némi energiát is. Az 1S ára 400 eurótól kezdőik, a Pro 2 pedig 500 euróba kerül majd.

Mi Store Lurdy Ház
Cím: 1097 Budapest
Könyves Kálmán körút 12-14.
lurdy@xiaomi.hu
Nyitvatartás: H – P: 10.00 – 20.00
Szombat-vasárnap: 10.00-19.00

www.xiaomi.hu