Még tavaly mutatta be a Xiaomi a Smart Glasses névre hallgató okosszemüveg koncepcióját a Xiaomi, ám egy évvel később már valós formában is megjelent a különlegesség, bár egyelőre csak prototípusként, hiszen közösségi finanszírozást szervez a vállalat, így ha többen hajlandóak megrendelni, akkor a Xiaomi legyártja majd nekik.
A Mijia Glasses Camera házon belül fejlesztett platformra épül, ára pedig Kínában 2499 jüan, a vásárlók az összeg kicsengetése után egy 100 grammos eszközt kapnak, ami nyolcmagos processzorral szerelt Snapdragon 8 alapokon dolgozik, ráadásul duplakamerás szettel is bír, ami 5x-ös optikai zoomra ad lehetőséget.
A Snapdragon lapkát 3 GB-nyi RAM és 32 GB-os tárhely egészíti ki, a képfeldolgozó egység viszont egyedi fejlesztés. A processzor állandóan dolgozik, hiszen a fotó elkészítése előtti 10 másodpercet is rögzíti, hogy egy fontos pillanatról se maradjon le a felhasználója.
A kijelzőt a Sony szállította, egy 3000 nites maximális fénysűrűségű panelről beszéünk (a szemre „csak” 1800 nit jut), méghozzá 3281 ppi-s képpontsűrűséggel és TÜV Rheinland tanúsítvánnyal.
A két kamera közül az egyik 50 MP-es, a második pedig 8, utóbbi optikailag stabilizált és 5x-ös nagyításra képes, maximum 100 percnyi videó felvételét teszi lehetővé. A nagy trükk az élő fordítás, ami kínai és angol között már most is működik, plusz nyilván különböző AR-jellegű funkciókkal is bővülni fog a szoftveres kínálat.
Az 1020 mAh-s akkumulátor vezetékmentesen 10 wattal tölthető, 30 perc alatt 80%-ra hízik fel a töltöttségi szint. Az európai elérhetőség egyelőre még beláthatatlan távolságban van mind térben, mind időben.
mStore Lurdy Ház
(1097 BP, Könyves Kálmán krt. 12-14.)
mStore Debrecen
(4024 Debrecen, Csapó utca 30.)
mStore Szeged
(6724 Szeged, Londoni krt. 3.)
Webshop: www.mstore.hu
Facebook: mStore
Instagram: mStore
YouTube: mStore