Azt már tudjuk, hogy a Xiaomi Mi 10-et a barcelonai MWC kiállításon, február 23-án mutatja be a nagyközönségnek a Xiaomi, a kínai leleplezés viszont hamarabb, elvileg február 13-án lesz esedékes. A cég természetesen nagy sikerre számít, ami az eddig kiszivárgott, valamint megerősített információk alapján nem is lehet kétséges.

De kezdjük a legutóbbi poszterrel, ami felkerült az internetre. Ezen már a legújabb csúcstelefon látható, méghozzá vélhetően három színben. Talán ennél is érdekesebb a hátlapon fekvő négy kamera, amelyből a fő lencse 108 MP-es lesz, akárcsak a Note 10-nél.

A másik három szenzor felbontása különbözik majd a Xiaomi Mi 10 és a Mi 10 Pro esetén, természetesen utóbbi kapja a nagyobb felbontású egységeket, de közös lesz, hogy nagylátószögre, telelencsére és portrészenzorra lehet számítani. Hogy mekkora lesz a zoomképesség, az jó kérdés, alighanem marad a 5-szörös optikai, a 10-szeres hibrid, valamint az 50-szeres digitális.

A Xiaomi már megerősítette, hogy nem lehet 2020-ban csúcstelefon Snapdragon 865-ös lapka nélkül, amit a Xiaomi Mi 10 az elsők között kap majd meg. Már GeekBench eredmények is napvilágot látttak, a készülék egymagos tesztben 934 pontot, többmagosban pedig 3464 pontot gurított, amivel jóval erősebbnek bizonyul, mint a Kirin 990 5G, vagy éppen az Exynos 9825, de a Snapdragon 855-nél is jelentősebb komolyabb eredmények ezek.

A Mi 10 esetén 8-12 GB, a Prónál pedig 12-16 GB LPDDR5 RAM-mal lehet kalkulálni, hogy a specifikációk még durvábbak legyenek, az adattárolóknál pedig 128-256, illetve 256-512 GB méret az, ami a telefonokba kerülhet. A GeekBench mellett a GFXBench tesztet is lefuttatták már az újdonságokon, itt is látszik a Krio 585 magoknak és az Adreno 650-es GPU-nak a majd 25%-os teljesítményelőnye.

A tárhelynél azért még érdemes kiemelni az UFS 3.0-s egységet, ami fantasztikusan gyors, a Xiaomi egyik alelnöke, Chang Cheng posztolt korábban videót arról, hogy milyen lélegzetelállító a sebesség fájlmásolásnál. Az összehasonlítás egy Huawei Mate 30 Pro 5G-vel történt, 10 GB-ot kellett átmásolni. A Mi 10 mindössze 22 másodperc alatt teljesítette a feladatot, ami 420-500 MB/s-os sebességet jelent másodpercenként. Döbbenet.

Persze a szintetikus tesztek eredményei manapság már inkább csak erőfitogtatásnak jók, mégis az azért eléggé elképesztő, hogy egy ember 6,47 másodperc alatt tudja kirakni a Rubik kockát, a robotkezekkel megtámogatott Mi 10-nek viszont mindössze 1,43 másodpercre volt szüksége ehhez.

Akkumulátorkapacitás terén szintén különbözni fog a sima Mi 10 és a Pro. Mivel utóbbi lesz biztosan 5G-képes, kell is a nafta, 5260 mAh-s telepre voksolnak az okosok, a sima változatnál pedig 4500 mAh-s energiaforrás garantálja majd a hosszú üzemidőt. Ha már csak pár százalék van hátra, akkor sincs gond, hiszen a Mi 10 vezetékesen 40W-tal, vezetékmentesen pedig 30W-tal szívja majd magába a tápot, a Pro pedig 65/66W-ra, valamint wireless módon 40W-ra lesz képes.

A kijelzőről még nem esett szó, pedig a képek is árulkodnak sok mindenről. Az biztos, hogy a bal felső sarokban lesz egy kameralyuk, ami a 32 MP-es szelfi szenzort rejti majd, a Xiaomi tehát mind a motorikus, mind pedig a szenzorszigetes megoldást elhagyja. A panel természetesen AMOLED lesz, méghozzá Full HD+ felbontással, voltak pletykák a QHD+-ról, de 6,4″-es, amekkora lesz a képernyő, alighanem felesleges az ugrás. A kialakítás a Note 10-re hajaz majd, ergo a szélek felé lehajlik majd a megjelenítő, így szinte olyan lesz, mintha csak kijelzőből állna az előlap.

Adatkommunikációs téren a csúcsok csúcsát nyújtja majd a Mi 10 párosa, hiszen WiFi 6, Bluetooth 5.0, A-GPS GLONASS, BDS, Galileo támogatással, infra, NFC, dual SIM, plusz ugyebár a Pro esetén 5G, amikre számíthatunk.

Az árról még nem esett szó, nincs is megerősített információ erről, a merészebbek Mi 9-szerű árcímkét jósolnak, de reálisabb, hogy a Xiaomi valahova a Mi Note 10 környékére lövi majd be a telefonokat, ám még így is jóval kedvezőbb árcímkék várhatók, mint a konkurenseknél.

Mi Store Lurdy Ház
Cím: 1097 Budapest
Könyves Kálmán körút 12-14.
lurdy@xiaomi.hu
Nyitvatartás: H – P: 10.00 – 20.00
Szombat-vasárnap: 10.00-19.00

www.xiaomi.hu

Zsolt
Nem kérdés, miket szeretek: technológia, jog, sport, utazás, zene, autók.