Novák László szabadidejében „beugrós kolléga” a Mi Store-ban.
Telefonokkal 2002 óta foglalkozik, a Mobilmementők egyik alapító tagja.

 


Különböző oldalak ezer meg egy cikket hoznak le a Xiaomi telefonokról, ám a tesztelők szinte kivétel nélkül techguruk, akik a száraz tények minél érdekesebb és precízebb tudósításán fáradoznak. Ez így alapvetően szuperül hangzik, ám egy átlag felhasználó szívesebben tájékozódik arról, hogy a mindennapi használat során hogyan is teljesít az adott készülék, így arra gondoltunk, érdemes lenne erről az oldaláról is megközelíteni a témát, felkerestük hát Novák Lacit (nem, nem a Barátok köztből).

Akik rendszeresen járnak a Mi Store-ba, találkozhattak már Lacival, hiszen sokszor látogat meg minket és készségesen segít az érdeklődőknek, pláne, ha telefonokról van szó, hiszen él-hal értük. Következzen tehát most az ő felhasználói tapasztalata, a Xiaomi Mi 9 SE-ről!

*Fotógaléria K. Gergő fotóival a cikk végén megtekinthető!

Azért te igencsak otthonosan mozogsz telefonok terén, hogy került képbe a Xiaomi?

Már több mint 15 éve foglalkozom telefonokkal, a Mobilmementók csapatával retro telefonokat gyűjtünk, hozunk rendbe és állítunk ki. Mindezek következtében az évek során rengeteg típust próbáltam már ki. Pár évvel ezelőtt egy kedves barátom hívta fel a figyelmem a márkára, már akkor is ez volt a legjobb választás ár-érték arányban, ez most sincs másképp, jelenleg a Xiaomi készülékeit kedvelem a legjobban, éppen emiatt.

Most milyen készüléket használsz? 

Épp egy Redmi Note 7-et használok. Jó ideje vártam már a megjelenését és egy-két hónapja végre megérkezett az Mi Store-ba, nagy örömömre jó áron, 2 év gyártói garanciával. Természetesen emiatt azonnali vétel lett.

Ettől függetlenül örültél annak, hogy az Mi 9 SE-t is kézhez kapod egy kis időre?

Már majdnem elkezdtem beköltözni az új telefonomba, mikor befutott egy hívás, a kérdéssel. A rövid, de annál kellemesebb kérdéssel. Persze erre az ajánlatra nem lehetett nemet mondani, már robogtam is átvenni a telefont. Amint hazaértem, rögtön téptem is le a csomagolást, mint kisgyerek karácsonykor. Persze előtte adtam egy puszit a páromnak, aki mikor meglátta mivel érkeztem, már tudta, hogy most egy kis időre jobb, ha elfelejt.

Mik voltak az első benyomások? 

A doboz a minimalista dizájn jegyében készült és a szokásos tartozékokat [adapter, USB Type-C kábel, USB-Jack átalakító, szilikontok – a szerk.] rejti, ezeket már sok tesztben lehetett látni. A telefon viszont tényleg gyönyörű és a maga nemében „kompakt” lett. Az összeszerelés minőségi, a kijelző kiváló, van NFC és infra, a „csepp-notch” kicsi. Persze mindig van valami negatívum is, a jack csatlakozó sajnos lemaradt, ahogy a sztereó hangszóró is. Ugyan van átalakító a dobozban, én személy szerint jobban szeretem a régi jól bevált, 3,5 mm-es csatlakozót.

Ezen a kettőn kívül tapasztaltál bármi negatívat a használat során? 

Ami még nekem nem tetszik, az a kiálló kamera. Sajnos a dobozban található szilikon tok sem tudja megvédeni a kamerát, érdemes keresni rá egy jobb fajta tokot. Egyelőre felraktam rá a gyárit, mert nélküle nagyon csúszik az ember kezében. Plusz, mivel fólia sajnos nem jár hozzá, ezért a teszt idejére én vágtam rá egy sima fóliát, biztos ami biztos.

Hogy tetszett a kijelző, illetve az abba épített ujjlenyomat olvasó? 

Bekapcsolás után már egyből látszik hogy bizony az AMOLED kijelző kiváló lett, ráadásul ugye ennek köszönhetően az ujjlenyomat olvasó is a kijelzőbe került.
Pár hónapig használtam a Meizu 16th készülékét, amit szintén ilyen panellel szereltek fel, bár azt nem sikerült kiderítenem, hogy a Xiaomi milyen típusú ujjlenyomat olvasót használ, de sokkal jobban működik, mint a Meizu esetében. Ráadásul erős napsütésben is látható marad a kijelző! Hogy még könnyebb legyen a feloldás, használhatjuk az arc alapú azonosítást is, ami kiválóan működik és végre magyar régiós beállításnál is jelen van, de csak 2D-s, így az ujjlenyomat-olvasónál egy kicsit kevésbé biztonságos. Illetve ugye nem az infrás variáció, mint a Mi 8 vagy a Pocophone F1 esetében, de elég gyors és pontos.

Ha jól tudom, nálad az egyik fő szempont a mikrofon és a hangszóró minősége. Hogy teljesített e tekintetben a Mi 9 SE?

Valóban, ami nálam nagyon fontos és elsődleges szempont az a beszédhangszóró minősége, mert hát ugye ez még is csak egy telefon. Szokásos kis tesztemet a budapesti tömegközlekedés „csendes” járműparkján szoktam végezni, de hála istennek nem fogott ki a Mi 9 SE-n. Kiválóan hallottam mindent, illetve a túlvégen is jól hallottak minden szót! A hálózatot stabilan tartja, térerő szinte minden esetben a maximum volt (Telenor hálózatot használva). A multimédiás hangszóró bár mono, de az egyik legjobb, amit mostanában hallottam. Igen, hangos, igen, kellően telt, jól adja vissza a magas és mély hangokat, de ettől még sajnálom, hogy nem sztereó.
A Mi 8 Lite hangszórója hasonlóan jó lett, de talán mono megoldások közül nekem az LG G7 megoldása tetszett a legjobban.

És mi a helyzet a mindennapok legfontosabb társaival, mint a WiFi, a GPS és a Bluetooth?

A WiFi stabil és a lakásban mindenhol kellően erős az érzékenysége.
A GPS gyors és szintén stabilan tartja a jelet, ráadásul az összes most használt műholdat ismeri és használja.Bluetooth-t folyamatosan használok. Egy Amazfit Pace, illetve munka közben egy Plantronics füles is csatlakozik a telefonhoz. Mindkét eszközhöz stabilan tartja a kapcsolatot, olyan még nem fordult elő hogy valamelyik eszközzel megszakadt volna a kapcsolat.
És! Ami a Mi 8 Lite-ból kimaradt, de most újra megjelent: az infra! A TV-m és a klímám is hibátlanul vezérelhető vele.

Most, hogy az apró, de fontos részleteket kiveséztük, mit gondolsz a hardverről? 

Hardveresen az egyik legújabb és szerintem a lehető legjobb döntés volt a gyártó részéről a Snapdragon 712 processzort belerakni a Mi 9 SE-be. A teljesítménye alig marad el a 2 évvel ezelőtti csúcs szériától [Snapdragon 835 – a szerk.]. Melegedés nincs, a játékok is hibátlanul futnak, a normál napi használat meg sem kottyan neki.

Az akkumulátorból mit sikerült kihoznod? 

Az akkumulátor 3070 mAh kapacitása elsőre nem tűnik soknak – na jó, valóban lehetne több – de az AMOLED kijelző és az új processzor sokat dob a fogyasztáson. Nálam két e-mail fiókkal, folyamatos Bluetooth és böngésző használattal, átlag két óra telefonálással az 5-5,5 órás kijelző időt hozza a telefon. Ez azt jelenti hogy reggel hatkor veszem le a töltőről és este, mikor kilenc körül hazaérek, még van benne 20%. Ennél többet nem sikerült kihozni 4G hálózaton. WiFi esetén még lehet nyerni plusz 1-2 órát. Ez bizony egy napos telefon, de szorult helyzetben rendelkezésre áll a 18W-os gyorstöltés.
Sajnos a vezeték nélküli töltést csak a „nagy testvér” kapta meg, pedig itt is lehetett volna használni, a lehetőség adott volt az üveg hátlap miatt. Persze lehet nélküle élni, a Type-C csatlakozó egyszerűbbé teszi a kábel csatlakoztatását, de mennyivel jobb csak rádobni a töltőpadra. Na most, hogy így a kimorogtam magam végre, ennél több negatív dolgot nem tudok mondani!

Akkumulátor használat

Ha úgy érzed, nem tudsz már rosszat mondani, térjünk át gyorsan arra a témakörre, amit már biztos mindenki izgatottan vár:
Meg vagy elégedve a 9-es szériánál debütált három kamerás rendszerrel? 

A kamera szinte már a felső kategóriát súrolja, persze, hogy azért mégse versenyezhessen felső kategóriában az OIS például kimaradt. Nappal kiváló minőségben rögzülnek a képek és videók is. A dinamika és a részletesség meglepően jó, a nagylátószögű kamera is nagyon hasznos tud lenni és bizony elég jó képek készülhetnek így is. Éjszaka azért már érződik az OIS hiánya, de egyáltalán nem rossz az eredmény, pláne ha az árát is figyelembe vesszük a telefonnak.
Amin a leginkább érződik a különbség a Redmi Note 7 és a Mi 9 SE között, az a videó felvételek hangminősége, ez sokkal jobb az utóbbi esetében.

Csak, hogy véletlen se fojtsam beléd a szót, van még valami, amit megosztanál velünk?

Egy-két apróság: zenelejátszásra sok éve már a Powerampet használom, fülhallgatóim is a gyártótól vannak. A zene hangereje az Mi 9 SE esetében igen magas, 50% fölé nem nagyon emeltem a hangerőt és a részletességgel sincs problémám. Persze nem várható el tőle egy LG V30 minősége, de a saját kategóriájában elég meggyőző. Sajnos az FM-rádió kimaradt, bár már nagyon kevés gyártó rakja be a készülékébe, de legalább a Redmi Note 7 és a Redmi 7 is megkapta.
Ja, és a rezgő motor is kiváló lett, a billentyűzet használatakor így élmény a gépelés.

Mi a konklúzió? 

A remek kijelző, a gyors hardver és a nagyszerű kamerás képességek mind kiemelik a kompakt telefonok szűk mezőnyéből. Az ára pedig szerintem kifejezetten jól lett belőve, a 6/64GB változat 99 000 Ft-os áron jelent meg a Mi Store-ban illetve a xiaomi.hu-n, 2 év hivatalos garanciával! Kis késéssel pedig megérkezett a 6/128GB változat is, ami  már 109 900 Ft-ért elérhető. Ennyiért pedig nem nagyon tudok más készüléket javasolni ebben a kategóriában. Részemről nagyon ajánlott a Mi 9 SE!

Zárásképp, egy utolsó kérdést engedj még meg! Mire hívnád fel mindenképp a figyelmét annak, aki gondolkozik a készülék beszerzésén? 

A bővíthetőség hiánya! A telefon csak két nano SIM befogadására alkalmas, SD kártyával nem bővíthető. Szerencsére, bár első körben ugyan a 6/64-es kivitel érkezett az Mi Store-ba, miután sokan jelezték, hogy a nagyobb tárhelyű kivitelre lenne igényük, megkezdődött annak is a beszerzése.

Tehát így teljesít a mindennapokban az Mi 9 SE. Laci szavai alapján azt hiszem, nem lehet csalódni a készülékben, hiszen a rengeteg pozitív tapasztalat mellett mindössze egy-két apróság hibádzik. Természetesen a Lurdy Mi Store-ban kiállítva is megtekinthető a Mi 9 SE, bárki kézbe veheti és megbizonyosodhat a saját szemével is az olvasottakról. Lacinak ezúton is köszönjük a közreműködést, reméljük olvasóinknak tetszett ez a megközelítés és lesz még alkalmunk a közös munkára!

Ide kattintva pedig megtekinthetitek Zsolt tesztjét a Mi 9 SE-ről!

Xiaomi Mi 9 SE
Elérhető az Mi Store-ban és a xiaomi.hu webáruházban.

Mi Store Lurdy Ház
Cím: 1097 Budapest
Könyves Kálmán körút 12-14.
lurdy@xiaomi.hu
Nyitvatartás: H – P: 10.00 – 20.00
Szombat-vasárnap: 10.00 – 19.00

Nóra
Xiaomi termékekkel fekszem és kelek, az okosotthon szekció az abszolút kedvencem, de a lifestyle termékekért is oda-vissza vagyok. Másfél évig erősítettem a Lurdy Mi Store csapatát, jelenleg marketing és social media területeken tevékenykedem.