Ki az X-szel szeret amőbázni, ki a körrel. Az okosóráknál is ki a kerek kijelzőset szereti, ki pedig a négyzet alakút. A Haylou pedig gondolt mindkettő csoportra, hiszen a korábban tesztelt Solar tudja megdobogtatni az első csapat szívét, mostani tesztalanyunk, a Haylou Smart Watch 2 (LS02) pedig utóbbiakét. A rendkívül kedvező árú okosóra, ami a xiaomi.hu webshopban és a Lurdyban is kapható, egy kisebb dobozban érkezik, hiszen a használati utasítások mellett csupán egy mágneses töltőkábel jár a mellé, de legalább kényelmes a töltés.

Maga a Haylou Smart Watch 2, amire sokan Haylou LS02 néven keresnek rá, elődjének a továbbfejlesztett változata, méghozzá már 1,4” TFT LCD kijelzővel és 320 x 320 pixeles felbontással. Kiválóan olvasható a panel kültéren és beltéren egyaránt, színes és érintésérzékeny is. A mindössze 38 grammos óra viselete kényelmes, a szíjat könnyű összecsatolni. Oldalt van egy gombunk, ami lezárásra és visszalépésre is alkalmas. Kiemelendő az IP68-as védelem, ami fröccsenés esetén jó, ettől még az úszás nem ajánlott feltétlenül, a meleg és a sós víz pedig egyáltalán nem.

Az óra menürendszere érthető és egyszerűen kezelhető, több számlap közül is lehet választani. Ha jobbra-balra mozgunk, akkor áttekintést láthatunk a napi tevékenységekről, légzésgyakorlatokat végezhetünk, informálódhatunk az időjárásról, vagy mérhetünk pulzust is, utóbbit a csuklónk felől lévő PPG pulzusmérőn keresztül végzi az óra. Felülről lehúzva az ujjunkat néhány gyorsbeállítási ikonhoz juthatunk hozzá, alulra lépve pedig a főmenüt érjük el.

A kommunikáció Bluetooth 5.0-n keresztül történik iOS-es és androidos készülékekkel, ehhez mindenképpen le kell tölteni a Haylou Fit alkalmazást. Hogy ez pontosan hogyan történik, arról az fenti videóban lehet bővebben tájékozódni, de annyit elárulunk már így írásban is, hogy a menüpontok között 12 sportmódot találunk, és még az értesítéseket is képes kezelni a kütyü, ráadásul a magyar hosszú ékezetes karakterekkel is boldogul. A 260 mAh-s akkumulátor első blikkre kevésnek hangzik, de a rendszer energiatakarékos, így normál használat esetén 20 napos, csak óra módban pedig akár 30 napos üzemidőre lehet számítani.

A Haylou Smart Watch 2 aktivitásmérőket megszégyenítő áron vásárolható meg a Lurdy Mi Store-ban és a webshopban, és kétség sem fér hozzá, hogy ennyiért kiváló döntés, ha valaki szeretne megismerkedni az okosórák rejtelmeivel, illetve működésével. Persze vannak hiányosággai, de ezek felett ilyen árazás mellett pillanatok alatt szemet lehet hunyni.

Mi Store Lurdy Ház (Cím: 1097 Budapest, Könyves Kálmán körút 12-14.)
Webshopwww.xiaomi.hu
Facebookxiaomimagyarorszag
Instagramxiaomimagyarorszag
YouTubexiaomimagyarorszag