Már hat éve, tehát 2014-ben került piacra az első Xiaomi aktivitásmérő, a Mi Band. Azóta pedig már öt generációt megélt a sorozat, a Mi Smart Band 5 is nagyon jól sikerült modell lett. Van viszont, akinek még ennyi tudásra sincs szüksége, mint amit a Band 5 garantál, sőt, a pénztárcáját is kevésbé szeretné kinyitni. Neki készült jelen tesztünk alanya, a Xiaomi Mi Smart Band 4C, ami Kínában Redmi Band néven került forgalomba, és a mostani csúcs okoskarperechez képest némileg szerényebb, de a mindennapokra még így is elegendő tudással rendelkezik, méghozzá nagyon kedvező áron.

A dobozban magát a karperecet találjuk csak, hiszen a töltéshez a szíjat kell leszedni, majd az USB-ben végződő fő modul szükséges egy töltőfejhez csatlakoztatni (utóbbi nem tartozék!). A szíjakat egyébként csere során is le lehet kapcsolni, sőt, választhatunk a fekete mellett zöld, kék vagy éppen narancssárga árnyalatokat is. Az 5 ATM vízállóság adott, így lehet úszni is a kütyüvel, bár a sós és a meleg vizet érdemes kerülni.

A Xiaomi Mi Smart Band 4C kijelzője 1,08″-es, ezen 122 x 220 pixel jelenik meg. Nagy különbség a Band 5-höz képest, hogy ez a panel nem OLED, hanem TFT LCD, természetesen színes megjelenítőről van szó, ami kültéren is jól látható és érintésérzékeny. Megfordítva a karkötőt a PPG pulzusmérőt láthatjuk, ezzel lehet mérni, hogy egy perc alatt hányat dobban a szívünk. A mérés egész pontos, de nem orvosi eszköz, ezt sose feledjük el.

A Band 4C-n futó szoftver kellemesen használható, több menüpontot is elérünk, így a zenelejátszót, az időjárás előrejelzést, a visszaszámlálót, vagy éppen a sportolást. Utóbbiban öt módot lehet használni: kültéri futás, futópadozás, biciklizés, séta és freestyle. Az értesítéseket is lehet látni, sőt, a magyar hosszú ékezeteket is ki tudja jelezni a készülék. De, ahhoz hogy ezek a notifikációk megjelenjenek, a telefonunkra telepíteni kell a Xiaomi Wear (Android), vagy a Xiaomi Wear Lite (iOS) programot, tehát nem a Mi Fit alkalmazás szükséges az aktivitásmérőhöz.

Bár a fenti videóban látható részletesen, mi hogy működik, a párosítás pár szóban annyi, hogy a programon belül kell megkeresni a karkötőt és Bluetooth 5.0-n keresztül történik a kapcsolódást. Az alkalmazáson belül pedig számlapot tudunk cserélni, finomhangolásokat végezni, plusz kielemezni a szükséges adatokat, erről mind szó esik a videós tesztünkben.

A három tengelyes gyorsulásmérővel ellátott Xiaomi Mi Smart Band 4C-ben 130 mAh-s akkumulátor található, ami normál felhasználással 14 napig bírja szuflával. Egy kényelmes, kellemes anyaghasználattal bíró, megfelelő tudást garantáló, ráadásul nagyon olcsó aktivitásmérőről van szó, ami tényleg hasznos társ lehet a mindennapokban, aki pedig komolyabb tudásra vágyik, még mindig meg tudja vásárolni a Mi Smart Band 5-öt is.

Már kapható az Mi Store-ban és a xiaomi.hu webáruházban.

Mi Store Lurdy Ház (Cím: 1097 Budapest, Könyves Kálmán körút 12-14.)
Webshopwww.xiaomi.hu
Facebookxiaomimagyarorszag
Instagramxiaomimagyarorszag
YouTubexiaomimagyarorszag