Újratervezi a chipgyártó részleget a Xiaomi, jöhet a nagy visszatérés
A Xiaomi korábban már próbálkozott saját lapka gyártásával, ezzel pedig a Samsung, az Apple vagy éppen a Huawei útját követte. A Surge S1 chip...
Hamarosan a Xiaomi telefonok is képesek lesznek figyelmeztetni a földrengésre
A Xiaomi még 2010-ben integrálta először az okostévéibe a földrengésekre figyelmeztető funkciót. A hasznos képesség a Chengdu High-tech Disaster Mitigation Institute közreműködésével kerülhetett bele...
Megnyílt az 1000. Mi Store is a globális piacokon
Az első hivatalos, Kínán kívüli Mi Store még 2016-ban nyílt meg Szingapúrban, azóta pedig már Magyarországon is elég sok üzletbe el lehet látogatni, gondoljunk...
Érkezik az Android 11 és a MIUI 12.5 a Xiaomi Mi 9 SE-re
Kicsit több mint két évvel ezelőtt került forgalomba a Xiaomi Mi 9 SE, ami óriási siker volt, hiszen kompakt méretben kínált nagyon kedvező képességeket....
A Xiaomi által támogatott Fund befektetett egy kínai önvezetőfejlesztő cégbe
190 millió dollárral gazdagodott a Zongmu számlája, hiszen többek között a Xiaomi által is támogatott Fund igen komolyan befektett a vállalatba. És hogy miért...
Végre a Redmi Note 9 Próra is érkezik az Android 11
Még 2020 márciusában mutatkozott be Indiában a Redmi Note 9 sorozat, majd később az európai piac felhasználói is megkapták az akkori újdonságokat. Eddig viszont...
Moziélmény otthon? Igen! Hamarosan érkezik a Mi Smart Projector 2 Pro!
A pandémia nagy részében sajnos nem adatott meg az, hogy moziba járjunk, ráadásul a nagy bemutatók is elmaradtak. Éppen ezért élte, vagyis még mindig...
Bemutatkozott a Xiaomi Mi TV 4A 40 Horizon Edition
Újabb TV-vel rukkolt elő a Xiaomi, ez lett a Mi TV 4A 40 Horizon Edition. A nevéből adódóan egy 40"-es képernyővel ellátott modellről van...
2021 harmadik negyedévében érkezik a Poco F3 GT
A POCO India tett közzé nemrég egy előzetest, hogy hamarosan újabb taggal bővül az F-sorozat. A készülék Poco F3 GT névre hallgat majd, a...
REKORD! 200W-tal töltött a Xiaomi, 8 perc alatt megvan a 0-100%!
Már tegnap megszellőztette a Xiaomi, hogy ma valami rendkívüli rekordot fog bejelenteni. Ez pedig meg is történt. Fogtak ugyanis egy módosított Mi 11 Pro...